Szolgáltatások

Hagyományos és speciális mélyépítési szolgáltatásokkal állunk megrendelőink rendelkezésére, ezen belül főleg az útpálya burkolatok felújításával, javításával és rehabilitációjával foglalkozunk hideg- és meleg újrahasznosításos technológiák alkalmazásával. 

A meleg újrahasznosításos eljárások közük cégünk hosszú évek óta sikeresen alkalmazza a helyszíni melegremix technológiát. Ezzel a módszerrel több százezer négyzetméter hengerelt aszfalt burkolatot újított fel a magyarországi autópályákon, fő- és mellékutakon, elsősorban kötő- és kopórétegek építésével. Az ehhez szükséges berendezések saját tulajdonban vannak. Szintén jelentős, de kevésbé régre nyúlik vissza  a helyszíni hidegremix technológia alkalmazása. Mára már elsősorban alsóbbrendű hálózatokon, önkormányzati utakon kínál gazdaságos, gyors és  környezetbarát útfelújítási alternatívát. Kitekintve azonban a Európai Unió országaira kijelenthetjük, hogy ez a technológia a korszerű, nagyteljesítményű helyszíni és telepi berendezések elterjedésével sikeresen és gazdaságosan alkalmazható autópályák felújításánál is. 

A földműépítés során, legyenek azok vonalas létesítmények, csarnokok, logisztikai-, vagy bevásárló központok, térburkolatok alatt, a kedvezőtlen talajadottságok megjavítására a helyszíni eljárás keretében készülő por alakú, vagy vegyszeres kötő- és javítóanyagú talajkezeléseinket ajánljuk a költséges és időigényes talajcserék kiváltására. 

Beton és aszfaltburkolatok hidegmarási feladatait Romániában egyedülálló minőségben, és mennyiségben végezzük. A fentiekben említett építési technológiáink kulcsberendezései kizárólag a saját tulajdonunkban lévő magas színvonalú WIRTGEN típusú célberendezések. 

Betonburkolatok törését és repesztését páratlan napi teljesítménnyel vagyunk képesek elvégezni egy hazánkban még kevéssé elterjedt, de Európában már jól ismert impact technológia segítségével. A technológia alkalmas földművek nagy teljesítményű mélytömörítésére is. 


Meleg remix
A meglévő aszfalt pályaszerkezetek helyszíni újrahasznosítása során egy speciális célgéppel az előzőleg felmelegített aszfaltréteget felmarják, szükség szerinti kiegészítő aszfaltkeveréket, bitument, zúzott követ, rejuvenáló szert adnak hozzá, átkeverik, majd ismét beépítik.
Burkolat marás
Főbb speciális marás tipusok: Mélymarások, Horonymarás, Finom marás, Szintvezérelt marások, Betonmarás, Szegélykő marás
Hideg Remix
A meglévő útpálya-szerkezeti rétegek homogenizálásával készülő alapréteg típus, melynél a pályaszerkezet anyagát és a szükséges rétegvastagság, illetve a megfelelő összetétel elérését biztosító javítóanyagot egy speciális célgép segítségével kötőanyaggal és vízzel keverik át és építik be
Talaj kezelés
A talajkezelés, talajjavítás, talajstabilizálás a földmunkáknál alkalmazható gyors, gazdaságos és tartós beavatkozás annak érdekében, hogy az elkészült földmű hosszútávon is meg tudjon felelni a létesítmény funkciójából adódó elvárásoknak.
Útpadka építés
Padkaterítés és útszélesítés építése
Impact technológia
Nagyteljesítményű repesztés, törés, tömörítés: Impactor 2000
Felület melegítés
Téli időjárási körülmények között, burkolatok tetszőleges mértékű felmelegítése
Kő zúzás
Helyszíni kő zúzás