Rólunk

A céget 2007-ben alapította az Inreco Hungary Kft. magyarországi cég. A cég alapítóinak elsődleges szándéka alapításkor az volt, hogy meghonosítsák és elterjesszék Romániában az Európai Közösség országaiban már évek óta használt, környezetbarát, költségkímélő útrekonstrukciós, út rehabilitációs kivitelezési technológiákat és berendezéseket.  Mára már Dánián és Magyarországon kívül Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában és Ukrajnában rendelkezik képviselettel.

Társaságunk - külföldi szakmai hagyományai, tapasztalatai alapján is - az aszfalt-újrahasznosítási és útfenntartási iparág meghatározó, jelentős vállalata. Az iparágban betöltött szerepünk erősítését a kivitelezési munkáink minőségének folyamatos fejlesztésével kívánjuk elérni, ezért 2010-ben a folyamat részeként az ISO 9001 szabvány szerint tanúsítottuk cégünket, mely azóta is folyamatosan fennáll. Minőségpolitikánk a vevői megelégedettséget, környezetvédelmet és munkáink minőségének folyamatos fejlesztését tartja szem előtt.